Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

bullets2bandages esettanulmány
om b2b banner 1 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

b2b táblázat 300x178 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?Ahány ház, annyi szokás – ezzel az ismerős közmondással szoktuk jellemezni az emberek különböző szokásait, viselkedési formáit. Egy webáruházba érkező látogatók viselkedése sem különbözik ettől. A maximális konverziós ráta elérése érdekében fontos, hogy csak a megfelelő üzenetet kommunikáljuk feléjük. Ebben az intelligens popup technológia bíztos segítséget nyújt.

Ebben az esettanulmányban megmutatjuk, hogy miként lehet vásárlásra bírni a kosarat elhagyó látogatókat anélkül, hogy jelentős kedvezményt ajánlanánk a vásárlás befejezéséért cserébe.

Ismerjük meg a Bullets2Bandages-t

A Bullets2Bandages egy olyan webáruház, amely egyedi ajándéktárgyakat értékesít főleg férfiak számára. Célja az, hogy a termékeikkel köszönetet és tiszteletet nyilvánítsanak azoknak, akik háborúban vettek részt és kiálltak a hazájuk védelméért. A webáruház 2011-ben indult, azóta több ezer boldog vásárlóra tett szert.

Kihívás

A webáruház ügyes marketing stratégiájának köszönhetően több ezer látogatóra tettek szert és jelentős részük el is jutott a vásárlói csatorna utolsó előtti lépéséhez, azaz kosárba rakták a kiválasztott termékeket. A legutolsó pillanatban mégis megtorpantak és nem fejezték be a vásárlást.

A webáruház tulajdonosai úgy érezték, hogy lépni kell, hiszen jelentős összeget fektettek a marketing kampányokba. Mivel a napi webáruház körüli teendők mellett nem maradt sok idejük, olyan megoldást kerestek, ami nem időigényes, de mégis hatékony. Így az OptiMonk használata mellett döntöttek.

Megoldás

Ahogy azt már említettük, ezek a látogatók már igen közel jártak a vásárlási csatorna végéhez. Ilyenkor a vásárlási hajlandóság is sokkal nagyobb és sokszor csak egy utolsó lökésre van szükségük a látogatóknak. Ezért a webáruház egy olyan megoldás mellet döntött, amely nem jár különösebb kiadással számukra, ugyanakkor a potenciális vásárlóra nagy hatással van.

A kampány során fontos volt a sürgősség érzet növelése, így a Shaolin sablont választották, amely visszaszámláló funkcióval rendelkezik. Az ajánlat pedig nem más volt, mint az ingyenes, gyorsított házhozszállítás, a normál, akár 5 munkanapos házhozszállítás helyett. A gyorsított házhozszállítást normál esetben a vevők 4.99 USD ellenében vehetik igénybe, ugyanakkor a kosárelhagyó látogatók számára a webáruház felajánlotta, hogy eltekint ettől az összegtől az azonnali vásárlásért cserébe:

b2b 02 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

A gombra való kattintás után egy köszönő ablak jelent meg, amin az a kupon kód szerepelt, aminek a felhasználásával a látogatók igénybe vehetik a kedvezményt:

b2b 03 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

Most nézzük meg, hogy milyen feltételek mellett működött a kampány, hogy csak a kosarat elhagyó látogatóknak jelenjen meg.

Mivel a legfőbb cél az volt, hogy azon látogatók figyelmét ragadják meg, akik vásárlás nélkül távoznak az oldalról, a popup kilépési szándékra jelent meg:

b2b 04 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

Továbbá, a popup minden látogatónak maximum 2 alkalommal jelenhet meg, hogy kizárják annak az esélyét, hogy zavaró legyen:

b2b 05 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

Na de miként lehet elérni azt, hogy az ajánlat valóban csak azoknak jelenjen meg, akik a kosarukat akarják elhagyni? Ebben a következő megjelenési feltételek segítettek:

b2b 06 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

Az ajánlatnak fontos része volt, hogy csak az Egyesült Államokból érkező látogatóknak jelenjen meg, emiatt a GEO IP célzási lehetőséget használták. Így a popup csak az adott országból érkező látogatóknak jelent meg:

b2b 07 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

Az említett feltételeken kívül további cél az volt, hogy csak az olyan látogatók élhessenek az ajánlat előnyeivel, akik korábban még nem vásároltak. Ezt is könnyedén be lehetett állítani az OptiMonk segítségével:

b2b 08 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

A kampány eredményeinek mérése rendkívül fontos, főleg egy webáruház esetében. Minden webáruház tulajdonos kíváncsi arra, hogy mennyire térül meg, ebben az esetben az OptiMonk-ba fektetett összeg.

A statisztikák eléréséhez a Bullets2Bandages átadta az adatokat a Google Analytics felé is, így az azonnal frissülő statisztikák segítségével bármikor kielemezhetik az eredményeket és finomítani tudják a kampányokat:

b2b 09 - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

Eredmények

Miután a Bullets2Bandages kiderítette, hogy kik azok a látogatók, akiknek némi ösztönzésre van szükségük ahhoz, hogy megnövekedjen az azonnali vásárlások száma, kimagasló eredményeket ért el a konverzió optimizálása során.

A kosárelhagyó látogatók megcélzásával 31%-kal több látogató távozott boldog vevőként ahhoz az időszakhoz képest, amikor még nem volt alkalmazva az OptiMonk kampány.

Ennek köszönhetően az összes tranzakció száma is megnőtt 17%-kal, a bevétel értéke pedig 14%-kal.

Összegzés

Bullets2Bandages példájából kiindulva láthatjuk, hogy a látogatók viselkedésének követése fontos. Jelentősen megnövelhetjük a webáruházunk eredményeit, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mire van szükségük a látogatóknak. A problémás területek kiderítésével pedig rövid idő alatt megnövelhetjük a konverziók, és ezáltal a bevételek számát is.

Szeretnél Te is hasonló eredményeket? Igényeld most a 14 napos próbaidőszakot!optimonk jb proba hu - Hogyan csökkentette 31%-kal a kosárelhagyások számát a Bullets2Bandages?

Share this

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

Written by

YOU MAY ALSO LIKE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük