Hogyan növelte meg a bevételeit 25%-kal a SwissWatchExpo?

swisswatchexpo esettanulmány
swisswatchexpo esettanulmány

bevétel növelésA statisztikák szerint a weboldalakkal, illetve webáruházakkal rendelkező cégek 64%-a a “látogatók és feliratkozók növelése” kifejezésre keres rá a legtöbbször. A vállalkozások 40%-a pedig arra kíváncsi a leginkább, hogy miként tudják megtéríteni a marketing eszközökbe fektetett összeget.

Ennek oka, hogy az online világ fellendülésével már elengedhetetlen, hogy a honlapunkra érkezett látogatókból potenciális és azonnali vásárlókat konvertáljunk.

Sajnos a legtöbb webáruház ugyanazzal az akadállyal néz szembe, miután nagy nehezen és költségesen megszerzi a látogatóit. A látogatók jelentős része vásárlás nélkül távozik a honlapról. Ami pedig ennél is rosszabb, hogy számos látogató terméket is rak a kosarába, majd az utolsó pillanatban úgy dönt, hogy nem fejezi be a vásárlást és elhagyja az oldalt.

A jó hír az, hogy van rá megoldás, méghozzá olyan, amely egyszerűen beüzemelhető és látványos eredményeket hoz. Ez az intelligens popup technológia, aminek segítségével egy másodlagos üzenetet jeleníthetünk meg a távozó látogatónak, hogy vásárlásra bírjuk. Az intelligens popupok segítségével jelentősen megnövelhetjük a konverziónkat és a bevételek számát is.

Ebben az esettanulmányban megmutatjuk, miként növelte meg bevételeit 25%-kal a SwissWatchExpo.com webáruház az OptiMonk segítségével.

Ismerjük meg a SwissWatchExpo.com-ot

A SwissWatchExpo.com 2009 óta foglalkozik márkás karórák értékesítésével. Családi vállalkozásként indult, azóta pedig már számos országban vált híressé, mint az egyik legnagyobb luxus karórákat értékesítő webáruház. A webáruház látogatottsága igen magas, annak köszönhetően, hogy jelentős figyelmet fordítanak a termékek minőségére, illetve a vevők igényeinek kielégítésére.

Kihívások

A SwissWatchExpo legújabb honlapja 2017 januárjában indult el és annak érdekében, hogy a látogatókból a lehető legtöbb vevőt szerezzen, az OptiMonk mellett döntött.

Mivel a cég jelentős energiát fordított a látogatók megszerzésére, már a honlap elindulásakor igen nagy forgalommal büszkélkedhetett. Azonban hamar kiderült, hogy számos látogató vásárlás nélkül távozik. Ezek a látogatók általában csak nézelődtek, majd a kilépés mellett döntöttek. De voltak köztük olyanok is, akik már eljutottak a kosárig, mégis vásárlás nélkül távoztak.

Az ilyen látogatókban magas potenciál rejtőzött, hiszen a statisztikák alapján látszott, hogy a legértékesebb forrásokból érkeztek.

Megoldás

Kosárelhagyó látogatók vásárlásra való ösztönzése – vásárlások számának növelése:

A tranzakciók számának növelése érdekében a SwissWatchExpo úgy döntött, hogy 100 USD kedvezményt és ingyenes házhozszállítást biztosít minden olyan látogatónak, aki el akarja hagyni a kosarát.

Sablonként egy visszaszámlálós kampányt választottak, amely sürgősség érzetet kelt, hiszen azt sugallja, hogy ez egy egyedi, kihagyhatatlan ajánlat, amely csak 15 percig érvényes.

A popup két részből állt: az ajánlatból és a köszönő ablakból.

Az első popup inkább csak tájékoztató, illetve figyelemfelkeltő célt szolgál:

popup

A popupon látható, hogy a kedvezményhez a látogatóknak át kell kattintaniuk a “Kérem a $100 kedvezményt” feliratú gomb segítségével. Ez pontos útmutatást ad a látogatóknak ahhoz, hogy miként élhetnek a kedvezménnyel. Az engedmény érvényesítéséhez szükséges kuponkód a köszönő oldalon jelenik meg.

OptiMonk esettanulmány

Személyre szabott üzenetek megjelenítése:

A weboldalunkra érkező látogatók sokféleképpen viselkedhetnek: más-más oldalakat látogatnak meg, különböző forrásból érkeznek és más-más érdeklődési körük is van.

Emiatt fontos, hogy személyre szabott üzeneteket kommunikáljunk feléjük és folyamatosan frissítsük azokat, hogy lássuk, melyik működik a legjobban.

A SwissWatchExpo pontosan ezt tette: különböző üzenetek kommunikálásával és A/B teszt segítségével nézték meg, hogy mi a leghatásosabb a webáruházuk látogatóinak esetében. Mindezt a korábban említett kampány keretein belül valósította meg, tehát a $100 és ingyenes házhozszállítást tartalmazó változat mellett további két változattal bővült a kampány.

Ezt pedig az OptiMonk dinamikus szövegcsere funkciójával valósították meg. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy minden látogató személyre szabott üzenetet kapjon, ugyanis a popup szövege automatikusan változik bármely tetszőleges változó alapján. A SwissWatchExpo esetében ez a változó a kosarat tartalmazó termék neve volt.

A verzió, dinamikus szövegcsere használatával:

swisswatchexpo popup dinamikus szövegcsere

A popup segítségével a SwissWatchExpo sürgető érzést keltett a látogatókban azáltal, hogy jelezte, amennyiben a látogató a terméket nem veszi meg, úgy lemarad róla, hiszen ez az utolsó darab a készleten. Ennek értelmében több látogató fejezte be a vásárlást.

B verzió, dinamikus szövegcsere használata nélkül:

swisswatchexpo popup

A B verzió figyelem felkeltésére szolgált, ugyanakkor minden látogató azonos üzenettel szembesült, a termék megjelenése nélkül.

A kísérlet sikeres lett, hiszen már rövid idő után egyértelművé vált, hogy az újabb változatok közül az A verzió lett a győztes, a személyre szabott üzenet kommunikálásának köszönhetően.

A kampány a következő feltételek mellett működött:

A kampány csakis kilépési szándéknál jelent meg, azon látogatók részére, akik úgy akarták elhagyni az oldalt, hogy termék van a kosarukban:

popup beállítások

Mobil eszközön a popup csak akkor jelent meg, ha valaki legalább 7 másodpercet tartozkodott a SwissWatchExpo.com által beállított oldalon:

popup beállítások

Továbbá, minden látogató részére csak egyszer jelenhetett meg a popup és csak akkor, ha a kosár oldalról szerettek volna kilépni:

popup beállítások

Azt pedig, hogy a kosarat tartalmazó termék jelenjen meg a kampány A változatán, speciális JavaScript kód megírásával érték el, amit a honlap forráskódjába helyezték el.

Annak érdekében, hogy minél több eredményt lássanak, a kampány össze lett kötve a Google Analytics fiókkal is. Így egyszerűvé vált az olyan mérőszámok követése, mint például a bevételek vagy a tranzakciók száma:

popup beállítások

Eredmények

Mindössze 3 hónap alatt a SwissWatchExpo látványos eredményeket ért el, hiszen sikerült megnövelnie a bevételeit 25%-kal a kampány segítségével. Az azonnali vásárlások száma is jelentős mértékben növekedett a kampány nélküli időszakhoz képest, hiszen 27%-kal több látogató fejezte be a vásárlást a kampány hatására.

Ügyfélvélemény:

“Az OptiMonk mellett legfőképpen a rugalmasság miatt döntöttem, ami a funkciókat illeti. Egy olyan megoldást kerestem, amivel a DTR használata is megvalósítható. Mi olyan kizárólag luxus termékeket értékesítünk, amik ára meghaladhatja az $5000-t. Emiatt számunkra minden látogató és vásárló egyedinek minősül, így arra törekszünk, hogy csak is személyre szabott ajánlatokat tegyünk. Az OptiMonk segítségével biztos voltam benne, hogy a honlap felhasználói élménye garantáltan jobb lesz és pontosan azt az eredményt értem el, amire számítottam”

– Eugene Tutunikov, CEO SwissWatchExpo

Share this

Written by

YOU MAY ALSO LIKE

One thought on “Hogyan növelte meg a bevételeit 25%-kal a SwissWatchExpo?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük