Hogyan népszerűsítette Szabó Péter az Áttörést az OptiMonk segítségével?

szabó péter esettanulmány
szabó péter esettanulmány

Mi sem lehet egyszerűbb, mint felkínálni újra ugyanazt a terméket, amit a vásárló már egyszer megtekintett a webáruházadban. Na, de mi a helyzet akkor, hogy ha nem feltétlenül fizikai terméket népszerűsítesz?

Ilyen esetben az email címlista építése, valamint a forgalomirányítás lehet célravezető – vagyis a hírlevélre való feliratkoztatás mellett a szolgáltatás szempontjából fontos landoló oldalak népszerűsítése.

Szabó Péter, akit a világ egyik legjobb motivációs előadójaként tartanak számon, meglátta az előrelépés és a fejlődés lehetőségét az OptiMonk rendszerében, amelyet ma már szinte minden rendezvénye és motivációs könyve, illetve hanganyaga népszerűsítésére felhasznál.

Többek között a 2017-es Áttörés elnevezésű, nagyszabású esemény bevezetőkampányában is alkalmazta rendszerünket, melynek eredményeként:

  • közel 500 új hírlevél feliratkozót gyűjtött alig 2 hét alatt
  • 151 érdeklődővel ismertette meg az Áttörés programját 4 nap alatt

Ismerjük meg Szabó Pétert

Szabó Péter hatalmas népszerűségnek örvend az önfejlesztők körében. Sikerének oka a megnyerő személyisége, szakmai elhivatottsága és izgalmas élettörténete. Péter dolgozott már árokásóként, pincérként, marketingesként, majd kemény és kitartó munkával jutott el oda, ahol tart és több mint 1500 ember vezetőjévé vált.

A több kontinensen is keresett előadó saját tapasztalatainak és tudásának továbbadását tűzte ki maga előtt célul, hogy ezzel is megkönnyítse az emberek életét. Idejét már csak azokkal a tevékenységekkel tölti ki, amelyek igazán boldoggá teszik: előadásokat, tréningeket tart, könyveket ír és természetesen a családjával tölti.

Szabó Péter weboldalára látogatva olvashatunk eddigi munkásságáról és életéről, továbbá az előadásaira is jegyet válthatunk, sőt még ajándék videósorozattal is kedveskedik a feliratozóknak.

szabo-peter-optimonk-esettanulmany-1

Kihívások

Szabó Péter neve sokak számára egyet jelent Európa legnagyobb motivációs show-jával, az Áttöréssel. A második alkalommal megtartásra kerülő önfejlesztő esemény rendkívüli népszerűségnek örvend és közel 10.000 fő vesz rajta részt.

Habár a rendezvény decemberben kerül megrendezésre, a marketingkommunikáció rendszerint már a nyár folyamán kezdetét veszi.

A nyári kampány elsődleges célja, hogy az előadó hivatalos weboldalára, a szabo-peter.hu-ra érkező látogatók tudomást szerezzenek az Áttörésről. Ennek kapcsán 2 célt tűzött ki maga elé Péter:

1) A legelszántabb látogatókat szerette volna feliratkoztatni az Áttörés hírlevelére, hogy később, amikor beindul a jegyvásárlás, emailben tájékoztathassa őket az indulásról

2) Az alábbi képen is látható attores.net elindulását követően szerette volna, ha a szabo-peter.hu látogatói átkattintanak az Áttörés landoló oldalára, hogy több információt szerezzenek a rendezvényről – és azért, hogy később remarketing hirdetéseket lehessen megjeleníti a legnagyobb érdeklődést mutató látogatók számára

szabo-peter-attores-optimonk-esettanulmany-2

Megoldás és eredmények

Tekintve, hogy Szabó Péter számos évközi esemény kiemelt előadója, nemcsak a weboldalán, hanem a popupjain is előszeretettel népszerűsíti a különböző rendezvényeket.  Fontos azonban, hogy ezek egymást váltva működnek, azaz Péter egyidejűleg csak egy eseményt hirdet.

A látogató ugyanis könnyen a „bőség zavarába” kerülhet, amely állapotban elbizonytalanodhat, hogy melyik rendezvényt válassza – következésképpen feliratkozás vagy jelentkezés nélkül hagyhatja el az oldalt. Ezt a rizikófaktort elkerülve, Péter OptiMonk fiókjában eseményekre vannak bontva a kampányok.

E gondolatmenet mentén futtattak 2 sikeres kampányt a nyár végén, melyek közös vonása, hogy mindkettő kevesebb mint 1 hétig futott – ezzel is teret adva az többi aktuális eseménynek.

Ismerjük meg közelebbről ezeket a kampányokat!

Hírlevél feliratkozók gyűjtése várólistára kerüléssel

Ehhez a kampányhoz a Zen sablont választották, amely kiválóan alkalmas feliratkozók gyűjtésére asztali számítógépeken…

szabo-peter-optimonk-esettanulmany-3

… és mobil eszközökön egyaránt:

Érdemes megemlíteni a fenti példánál, hogy Péterék egyszerre tudták informálni az embereket az eseményről, az időpontról, a várólistáról (!) úgy, hogy közben adatbázist is építettek. Nem is akármilyen adatbázist, hiszen az így feliratkozó látogatók feltehetően erősen fontolgatják az Áttörésen való részvételüket.

A popup beállításait tekintve asztali számítógépen kilépési szándéknál, míg Mobil eszközön 6 másodperc után jelent meg.

A popupot a kampányhoz igazodóan látogatónként maximum 5 megjelenítésre állították be, két megjelenés közötti 1 nap, azaz 24 órás eltéréssel. Így egyik látogató sem találkozott zavaróan sokszor vagy csak nagyon ritkán a popuppal.

A kampány eredményeként 457 új feliratkozó került Szabó Péter email címlistájára, akikről konkrétan tudta, hogy érdekli őket a korai jegyvásárlás.

 

Forgalomirányítás az Áttörés.net elindulásának népszerűsítésére

Az esemény népszerűsítéséhez a Sangha sablont használták, amely az átkattintásra való ösztönzéssel kiválóan alkalmas a weboldal látogatók másik oldalra való átnavigálására.

 

A popup kilépési szándék esetén jelent meg a számítógépeken böngésző látogatóknak.

 

Annak ellenére, hogy a látogatóknak többször megjelenhetett a popup, a megjelenések között 4 órás eltérést állított be Péter, így ellensúlyozva az aktív időszak hosszát.

A 4 napos kampányidőszak alatt, 151 potenciális érdeklődő kattintott át az attores.net weboldalra, akik jegyet vettek az eseményre vagy bekerültek Szabó Péter remarketing listájába, ezzel elősegítve a remarketing hirdetések eredményességét.

 

(Megjegyzés: Szeretnél Te is hasonló eredményeket? Töltsd le az alábbi ingyenes tanulmányunkat, amely nemcsak a popupok helyes használatában segít, hanem azt is bemutatja, hogyan tedd élménnyé a vásárlást a látogatóid számára személyre szabott üzenetek megjelenítésével.)

Share this

Written by

YOU MAY ALSO LIKE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük