Hogyan növelte meg a bevételeit 20%-kal a Markastaska.hu?

markastaska.hu esettanulmány
markastaska.hu esettanulmány

markastaska esettanulmány

Egy webáruház életében komoly kihívást jelent a látogatók megszerzése. Számos praktika, illetve marketing eszköz létezik annak érdekében, hogy különböző forrásokból, minél több potenciális vevőt vegyünk rá arra, hogy látogassanak el a honlapunkra. A legfőbb, látogatókkal kapcsolatos cél minden esetben a vásárlás.

Ugyanakkor, bármilyen marketing eszköz mellett is döntünk a látogatók megszerzéséhez, a jelentős részük vásárlás nélkül távozik. Ennek számos oka lehet.

Na, de mit tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük a kilépési rátát és megtörjük azt a sztereotípiát, mely szerint csupán a látogatók 2%-át lehet rávenni arra, hogy vásároljanak?

A Markastaska.hu jelentős bevétel növelésre és feliratkozói szám növelésre tett szert kihasználva a távozó látogatókban rejlő lehetőségeket.

Ebben az esettanulmányban megmutatjuk, miként érte el a webáruház a következő eredményeket:

  • Megnövelte a bevételeit 20%-kal mindössze 3 hónap alatt
  • Megnövelte a tranzakciók számát 24%-kal
  • 2510 feliratkozóra tett szert

Ismerjük meg a Markastaska.hu-t

A Markastaska.hu egy világszerte elismert márka, a Samsonite, illetve az American Tourister táskáinak, bőröndjeinek és pénztárcáinak értékesítésével foglalkozik. Számukra a legfontosabb a vevői elégedettség elérése. Így a csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy a távozó látogatók java csak is olyan vevőkből álljon, akik a webáruház boldog vásárlói.

samsonite markastaska.hu

Kihívások

A legnagyobb kihívást a webáruház számára az jelentette, hogy bár jelentős számban érkeztek látogatók az oldalra, mégis az utolsó pillanatban megtorpantak és nemcsak vásárlás, de feliratkozás nélkül is hagyták el az oldalt. Ez komoly problémát jelentett, hiszen a költségek jelentős része a látogatók megszerzésére irányult.

Megoldás

A látogatók több oldal megtekintése, illetve az oldalon eltöltött számottevő idő után távoztak az oldalról. Ebből az következik, hogy sokkal több lehetőség rejlik ezekben a látogatókban, hiszen látszólag érdeklődnek a termékek iránt. Mivel még nem állnak készen az azonnali vásárlásra, így a legegyszerűbb módja annak, hogy megmentsék őket a hírlevélre való feliratkoztatás. Így lehetőség lesz arra, hogy a későbbiekben a feliratkozókból vásárlók legyenek, a megfelelő hírlevél kommunikáció segítségével.

Bár a feliratkozók növelése volt a cél, annak érdekében, hogy megnöveljék az azonnali vásárlások esélyét, a feliratkozásért cserébe speciális kedvezményt biztosítottak a feliratkozók számára:

optimonk esettanulmány

Mivel a feliratkozás után a köszönő ablak keretében megjelent a kuponkód, amellett, hogy megnőtt a feliratkozások száma, az azonnali vásárlások számának az esélye is jelentősen nőtt:

köszönő oldal popup

A kampány a következő feltételek mellett működött:

  • Mivel a látogatók majdnem 70%-a normál számítógépről érkezik, így ezeken az eszközökön jelenik meg kilépési szándéknál:

popup beállítás

  • Minden látogatónak maximum 2 alkalommal jelenhet meg, hogy kizárják annak az esélyét, hogy zavaró legyen a felugró ablak:

popup beállítás

  • Annak érdekében, hogy a potenciális vevőknek jelenjen meg a popup, csak akkor jelenik meg, ha legalább 4 oldal megtekintése már megtörtént:

popup beállítás

  • Mivel rendkívül fontos a feliratkozók utánkövetése, így az adatok azonnal átkerülnek a MailChimp adatbázisába az integrációs megoldásnak köszönhetően:

popup beállítás

  • Továbbá, nem feledkeztek meg a kampány eredményeinek méréséről sem. Az adatokat átadják Google Analytics felé is, így az azonnal frissülő statisztikák segítségével bármikor kielemezhetik az eredményeket és finomítani tudják a kampányokat:

popup beállítás

Eredmények

A fent leírt módszer segítségével a Markastaska.hu a következő eredményeket érte el:

  • Megnövelte a bevételeit 20%-kal mindössze 3 hónap alatt.
  • A tranzakciók 24%-át az olyan látogatók tették ki, akik feliratkoztak a kampány által.
  • Összesen 2510 feliratkozói adatot sikerült megszereznie.

Ügyfél vélemény:

“Amikor megtudtam, hogy a Webshop-Experts csapata fejlesztette a programot, már gondoltam, hogy profi lesz a program úgy, mint a többi fejlesztés is. Ezután a 2 hetes próbaverziót kihasználva egyre több megrendelés érkezett az OptiMonk-on keresztül és érezhetően növekedett a forgalmunk. Ami nagyon fontos, hogy egy költség hatékony marketing eszköz a vállalkozások kezében.”

– Kalapos Tamás, www.markastaska.hu

Share this

Written by

YOU MAY ALSO LIKE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük